BIO
Hellóka!
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Magamról röviden annyit, hogy 1974. Január 14-én születtem Budapesten. Egy átlagos, úgymond polgári családban nevelkedtem, édesanyám pénzintézetben dolgozott, édesapám pedig ruhafestéssel illetve ruhatisztítással foglakozott.
Kb. 6 éves koromtól először úsztam, majd vízilabdáztam, de aztán egy súlyos baleset következtében abbahagytam és a kenu mellett kötöttem ki… ezt tízen évig űztem. 3 magyar bajnoki címet is összegyűjtöttem ez alatt az idő alatt, amire nagyon büszke vagyok…
Majd jött a katonaság és utána a Mirigy '93-ban… Bár már előtte is a csapat mellett voltam testvérem révén, de akkor még, mint beépített statiszta vettem részt a koncerteken. Azóta rengeteg minden történt, amit már ismerhetsz innen-onnan. Hihetetlen hogy eltelt már közel 25 év és még ugyanúgy élvezem a bulikat, mint az elején.
2013-ban bekerültem a legendás Sing-Sing zenekarba énekesként ez a mai napig is életem egyik legjobb döntése volt, mert nagyon szeretem…
A másik ilyen jó döntés a WS Telepop megalakítása volt Weisz Viktorral, hiszen ezt a formációt is nagyon szeretem és rengeteget lépünk fel együtt, nagyon jó dalokkal…
Életem eddigi legmeghatározóbb eseménye kislányom születése volt 2013 novemberében, hiszen azóta sok minden megváltozott az életemben. És ezt az állapotot nagyon élvezem!

Ölelés, Sipos Tomi